Időszámításunk után

Egy érdekes hír elgondolkodtatott. Volt már olyan tudós ugyan évekkel ezelőtt is aki azt állította hogy talán egy napon az egész univerzumot, vagy egy másik univerzumot is megalkothatunk egy számítógépen, lemodellezhetjük az első atomjától az utolsóig, de az hogy egy 525 génből álló baktériumot már képesek voltak a programozók lemodellezni, nekem hátborzongató következtetéseket engedett levonni. Mi lesz ha fejlettebb és okosabb gépeink lesznek X év mulva? Amikor 6.-os koromban megkaptam az első számítógépem, 120 MEGABÁJT-os winchestere volt, meg 90 MHZ-s processzora. Most egy telefonnak 10X ennyi a proci sebessége, és akkor még csak egy mezei átlag telefonról beszélünk. Megint csak eszembe jut a 2001 űrodüsszeia, és benne a monolit, mert lehet hogy egy napon talán mi is egy hiper-szuper fejlett nagy fekete kőtömbbe fogjuk átkonvertálni magunkat, egy olyan számítógépbe, ami az univerzum anyagába szövi lényünket, így megalkotva a teljes halhatatlanságunkat. Nem is rossz. Kiküszöbölnénk vele azt az unalmas folyamatot, amit most evolúciónak hívunk, és arról szól, hogy időről-időre újabb egyedeinkbe (gyermekeinkbe) örökítjük tudásunkat, hogy aztán ők is örökítsék tudásukat haláluk előtt, ez annyira szánalmasan felesleges lenne ha elérnénk egy sokkal magasabb szintet. Az evolúciót én lenézem, mert nehézkes, lassú, és különben is olyan vagány 21. századi dolog a sietés, csak a fránya mellékhatása ne lenne az emberi szervezetre, mint a rák vagy az agyvérzés, vagy sorolhatnám még. Szóval másfelől jobb az evolúció mert lassabb, így nem olyan zavarbaejtően kiszámíthatatlan. Az persze már csak a jéghegy csúcsa lenne, visszatérve a fő gondolati szálhoz, hogyha saját gondolatainkat és érzéseinket is lemodelleznénk, mert esetleg megalkothatnánk egy olyan rendszer, ami bizonyos hibaszázalékkal akár jövőnket is megjósolhatná. Jujjuj kényes téma, nem akarom tudni még körülbelül sem, mikor fogok meghalni:)